lakberendező

Lakberendezővel szebb lesz a lakás!

Egy-egy lakás kialakítása vagy átépítése kapcsán sokszor fel sem merül a tulajdonosokban, hogy lakberendezéssel foglalkozó szakember segítségét kérjék a lakás belső elrendezésének kialakításában, pedig sok bosszúságot és kellemetlenséget megspórolhatunk, ha lakberendezőhöz fordulunk!

Amikor új házat építünk vagy egy újonnan vásárolt lakás belső kialakításán vagy éppen a meglévő átalakításán gondolkodunk, akkor sokakban már előre kialakul annak a lakásbelsőnek a képe, ahol majd élni szeretnének. A végső cél eléréséhez azonban számos nehézségen kell átverekednünk magunkat, kezdve az átalakítás megtervezésétől az olyan apró dolgokig, mint hogy hol helyezkedjen el a villanykapcsoló vagy a konnektor a lakásban. Hiába a gondos tervezés, ha – nem lévén szakemberek – bizonyos tervezési akadályokra nem terjed ki a figyelmünk, és csak menet közben döbbenünk rá, hogy milyen fontos elemeket hagytunk ki a tervezésből.

Ilyenkor aztán jön a bosszankodás, és ami ennél is rosszabb plusz időráfordítás, amivel nem számoltunk, és a tervezett költségvetést is jócskán túlléphetjük ilyenkor.

Ezzel szemben egy lakberendező rendelkezik mindazon tapasztalatokkal, amelyek a lakások felújítása, átalakítása során felmerülhetnek, az ő figyelmük mindenre kiterjed, és a legapróbb részletekig megtervezik az átalakítás minden fázisát. Velük nem fordulhatnak elő az imént említett kellemetlen esetek! Szakmájukból és gyakorlatukból adódóan előre megtervezik a vízvezetékek, villamos vezetékek helyét, a kapcsolók és konnektorok elhelyezkedését, a beépítésre kerülő elektronikai berendezések helyét, a bútorok kialakításait, az álmennyezeteket, a megvilágítások helyeit. Részletekre menően kikérdezik a lakás tulajdonosait életmódjukról, mit, hogyan szeretnének használni, milyen szokásaik vannak, mit tartanak fontosnak egy lakásbelsőben, és adnak olyan ötleteket is, amelyek a tulajdonosokban nem merülnének fel. Érdemes tehát minden felújítás, átalakítás előtt lakberendezővel konzultáni, hiszen ez nem pénzkidobás (ahogy sokan gondolják), hanem épp ellenkezőleg: sokat spórolhatunk segítségükkel!

Ha Ön is konzultálna lakberendezővel, akkor Kis Judit lakberendezőt ajánljuk, akinek referenciamunkáit megtalálhatják az egykislakberendezes.hu oldalon, minden hasznos információval együtt.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.